Skip to main content

A szekszárdi zsidóság

Az intézmény az egykori zsinagóga épületében kapott helyet. A zsinagóga 1896-1897-ben épült historizáló stílusban, tervezője Hans Petschnigg grazi építész. A szekszárdi zsidóság az 1960-as évek elejéig használta az épületet. Az elhagyott és lepusztult állapotú zsinagóga épületét 1971-ben a szekszárdi városi tanács megvásárolta a zsidó egyháztól, és 1981-ben megkezdték az átépítés munkálatait. A felújítás során az Ybl-díjas építész Kerényi József maximálisan törekedett arra, hogy az épület külsőleg az eredeti állapotát kapja vissza, így az épület homlokzatán megmaradt Mózes kőtáblája is.

Az egykori templom belsőterének galériáját meghagyták, a színes üvegablakokat egy hullámvonalas szürkehatásúra cserélték. A hatalmas új csillár Fülöp Zoltán és Máté János iparművészek alkotása. Az 1989-ben felavatott orgona a drezdai Jehmlich orgonagyár munkája, amely még az ország legnagyobb koncerthangszere.

Az épület Művészetek Háza néven Szekszárd egyik meghatározó kulturális intézménye lett, a mintegy 200 ember befogadására alkalmas gyönyörű, modern kiállítóterével és hangversenytermével biztosít kellemes időtöltést a látogatóinak. Rendszeresen teret biztosít kortárs művészek kiállításainak és komoly- és könnyűzenei koncerteknek. Az épület előtti téren magasodó diadalív modern keretbe foglalja azokat az öntöttvas oszlopokat, amelyeket a felújítás során megmentettek. A Művészetek Háza előtt áll 2004 óta a Holocaust emlékmű, amely Szatmári Juhos László alkotása. A felújított épületet 1984 augusztusában adták át a nagyközönségnek, jelenleg a Babits Mihály Kulturális Központ részeként működik.

Szekszárdon a 19. század második felétől tartják számon a zsidóságot, amelynek létszáma 1910-ben mintegy nyolcszázra volt tehető. Az első imahelyük a mai Bezerédj utcában állt, azt az épületet időközben már lebontották. A nagy zsinagógában a holokausztot megelőzően istentiszteleteket tartottak, azt követően csak az őszi ünnepek alkalmával működött. Szekszárd első rabbiját Ungár Simonnak hívták, ő szentelte fel a zsinagógát. Szolgálata után Rubinstein Mátyást választották rabbinak, aki 42 évig szolgálta híveit, 1944-ben, 82 évesen vitték Auschwitzba. A városból 380 zsidó vallású lakost hurcoltak haláltáborba.

Google maps útvonal megnyitása

Nemzeti Zászló
ENG
DE
Close Menu
Adatkezelési tájékoztató
© 2023 Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata