Skip to main content

Városháza

A Béla király tér egyik meghatározó építménye a városháza, amelyiket 1842 és 1846 között a klasszicista stílus jegyeivel építettek meg, de 1908-ban az átépítések során szecessziós stílust kapott. Az épület terveit Tormay (Kernmüller) Károly készítette, aki főorvos volt, de az építészetben is jártas volt, és a saját házát, az úgynevezett Tormay-házat is maga tervezte, valamint a kórház bővítése is az ő nevéhez fűződik.

A városháza eredeti homlokzata nagyon hasonló stílusú volt a vármegyeházáéhoz, timpanonnal és az alatt oszlopsorral. Az oszlopsor alapozása azonban kívánnivalókat hagyott maga után, ugyanis a talaj szerkezetének sajátossága miatt az megsüllyedt a fél ülésteremmel együtt. Emiatt az épületen egy hatalmas repedés tátongott, amelyiken keresztül a tanácsnokok kiláttak a Béla térre. Szükségessé vált a Városháza átépítése, amit Diczenty László szekszárdi építész tervei alapján kezdtek meg 1907-ben. A homlokzat az ő irányítása alatt lett átépítve szecessziós stílusban. 

A házasságkötő terem falait a Sarkantyú Simon által 1976-ban készített falfestmények díszítik, amelyek egy ízig-vérig falusi lakodalmat ábrázolnak.

Nemzeti Zászló
ENG
DE
promethus-park01
Látnivalók

Prometheus park

adminadminoktóber 22, 2023
Close Menu
Adatkezelési tájékoztató
© 2023 Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata